harmincegyedik fejezet
Másnap reggel, mikor Mia felébredt, nem találta Gabe-et maga mellett az ágyban. Hiányzott neki, de megkönnyebbült, mert nem tudta, hogy képes lenne-e máris szembenézni vele. Sok mindent akart mondani neki, de még azt sem tudta, hogyan fogjon hozzá. Inába szállt a bátorsága, mert tudta, hogy amit mondani készült neki, az a kapcsolatuk végét is jelentheti.
Összekucorodott a takaró alatt, és magához szorította a párnát. Azon gondolkodott, felkeljen-e, mikor egyszer csak Gabe megjelent az ajtóban, kezében egy reggeliző tálcával.
– Éhes vagy? – kérdezte halk, komoly hangon.
– Rendeltem reggelit. Miát meglepte, mennyire idegesnek tűnt. Összetört tekintetében őszinte aggodalom és bűntudat tükröződött, valahányszor csak rápillantott.
Összeugrott a gyomra, és behunyta a szemét, hogy elhessegesse magától az előző éjjel történtek emlékét.
– Mia? Kinyitotta a szemét, és látta, hogy Gabe ott áll az ágy mellett a tálcával. Felült, és a háta mögé tornyozta a párnákat, hogy enni tudjon.
– Köszönöm – mormolta, miközben Gabe az ölébe tette a tálcát. Gabe leült mellé az ágy szélére, és a hüvelykujjával végigsimított sebesült ajkán. Mia összerezzent, amikor a sebhez ért, Gabe pedig bocsánatkérően pillantott rá.
– Fogsz tudni enni? – kérdezte halkan.
Mia bólintott, aztán a tányérra nézett, és felvette a villát. Nem tudta tovább állni Gabe tekintetét.
– Lemondtam az összes tárgyalást – közölte Gabe.
Mia felpillantott, és kérdőn nézett rá. De még mielőtt megszólalhatott volna, Gabe folytatta, mint aki észre sem vette a reakcióját.
– Áttetettem a repülőjegyünket holnap reggelre. De ma megmutatom neked Párizst. Az Eiffel-tornyot, a Notre-Dame-székesegyházat, a Louvre-t, bármit, amit csak látni szeretnél.
Este hétre pedig asztalt foglaltam vacsorához. Kissé korai a francia szokásokhoz képest, de holnap korán repülünk, és szeretném, ha ki tudnád pihenni magad.
– Csodásan hangzik – felelte Mia lágyan. Gabe arca olyan megkönnyebbülten és örömtelien ragyogott fel, hogy Mia meghökkent. Akart volna még valamit mondani, de végül becsukta a száját.
Nem értette, miért mondta le Gabe a tárgyalásokat, hiszen azért utaztak ide, hogy az új szálloda ügyét tető alá hozzák. De egy nap, kettesben Gabe-bel, Párizsban, mennyeien hangzott!
Munka és vadidegen férfiak nélkül. Mindig is erről álmodozott: csak ők
ketten, a világ egyik legromantikusabb helyén, kiélveznek minden együtt töltött
percet. Legalább egy rövid időre elfelejthetik azt is, ami az előző éjjel
történt.Ilyen könnyen persze nem lehetett túllépni rajta, de most kész volt elfogadni a felajánlott haladékot. Később majd visszatérnek a témára, még ha az a beszélgetés jó eséllyel szakítással végződik is.
Gabe még mindig aggódva figyelte, miközben gyorsan evett, hogy a lehető legtöbb időt tölthessék a város felfedezésével. Egy nap alatt bejárni Párizst képtelenség, de olyan sokat akart látni belőle, amennyit csak lehet.
Miután befejezte a reggelit, felkelt, és lófarokba fogta a haját. Nem bajlódott a sminkkel. Örült, hogy elhozta a kedvenc farmerét, és fürgén felvette.
– Hűvös van odakint. Hoztál meleg ruhát? – kérdezte Gabe.
A fürdőszoba ajtajában állt, az ajtófélfának támaszkodva, és nézte, ahogy Mia belebújik a farmerébe.
– Vehetünk is neked bármit, amire csak szükséged van. Nem szeretném, hogy megfázz.
Mia elmosolyodott.
– Hoztam kardigánt. És majd kimelegszem a gyaloglástól.
Gabe hangosan kifújta a levegőt.
– Istenem, de gyönyörű vagy, amikor mosolyogsz!
Mia a váratlan bóktól még szélesebben mosolygott, majd zavarában lehajtotta a fejét.
Zoknit és tornacipőt húzott, aztán felvette a kardigánját, de nem gombolta be.
Gabe már felöltözött, indulásra készen várta. Lementek a szálloda halljába, ahol Gabe pár percig beszélgetett a recepcióssal, majd magához vett egy térképet, és elindultak.
Amikor kiléptek a szállodából, Mia nagyot szippantott a friss, hűvös levegőből, mely azonnal felélénkítette. Ennél szebb napot el sem tudott volna képzelni a párizsi városnézésre. Az ég színtiszta világoskéken tündökölt, szemernyi felhőfoszlány sem csúfította el.
Az első sarokhoz érve Mia beleborzongott a csontig hatolóan hűvös fuvallatba, mely végigsöpört az utcán. Gabe a fejét csóválta, és bement az első útjukba eső ruhaüzletbe.
Egy hatalmas, színes sállal a kezében tért vissza. Mia a járdán álldogált, odalépett hozzá, ráterítette a sálat a vállára, és gondosan bebugyolálta a finom, meleg anyaggal.
– Jobb így? – kérdezte gyöngéden.
– Tökéletes – felelte mosolyogva Mia. Gabe átölelte és az oldalához szorította, miközben továbbsétáltak. Mia nagyokat lélegzett, hogy magába szívja a város éteri szépségét. Útközben gyakran megállt, nézegette a kirakatokat és az utcai árusok portékáit. Gabe végig türelmes és kivételesen figyelmes volt vele. Bármi megtetszett neki, azonnal megvette, míg végül már többzacskónyi holmit cipeltek magukkal.
A kilátás az Eiffel-toronyból lélegzetelállító volt. Lábuk alatt lustán nyújtózott el a káprázatos város. Mia haját felborzolta a szél, de belekapott még a sál szegélyébe is.
Mia a boldogságtól elragadtatva lábujjhegyre állt, és szájon csókolta Gabe-et. Gabe megilletődve nézett le rá. Mikor a sarka földet ért, Mia szégyenlősen elmosolyodott.
– Mindig arról álmodtam, hogy csókot kapok az Eiffel-torony tetején.
– Akkor csináljuk rendesen – felelte Gabe.
Kiejtette a kezéből a csomagokat, és magához húzta Miát. Tenyerébe vette az arcát, és felemelte az állát. Ajka melegen tapadt Mia szájára. Nyelvével lágyan cirógatta, hogy megnyíljon előtte és végre magába fogadja, Mia felsóhajtott, behunyta a szemét, és átadta magát a pillanat varázsának. A világ egyik legromantikusabb városában voltak, és egy régi álma vált valóra. De melyik nő ne olvadna el egy ilyen csóktól, méghozzá az Eiffel-torony tetején?
Ez a nap maga volt a beteljesült romantikus álom. Megnézték a város legizgalmasabb látványosságait, közben önfeledten nevettek és kézen fogva andalogtak. Gabe hihetetlenül gyöngéd volt vele és végtelenül elkényeztette.
Amikor már sok volt a csomagjuk, hívott egy sofőrt, hogy vigye vissza ezeket a szállodába.
A nap végén pedig elvitte egy Szajna-parti étterembe. Az alkonyati félhomályban barátságosan pislákoltak a város meghitt fényei. Mia ugyan a rengeteg gyaloglástól halálosan elfáradt, de ennél tökéletesebb napot el sem tudott volna képzelni.
Miközben a vacsorájukra vártak, Gabe az asztal alatt megfogta a lábfejét, és az ölébe vette. Miután kifűzte és levette a tornacipőjét, masszírozni kezdte Mia lábát. Mia kéjesen felnyögött, amikor a talpát dörzsölte.
– A szállodához taxival megyünk. Mára eleget gyalogoltál. Holnap sajogni fog a lábad – jegyezte meg Gabe.
– Már most is sajog. De ez a nap csodálatos volt! Nem is tudom, hogy köszönjem meg neked.
– Nem kell megköszönnöd, Mia. Bármit megtennék, hogy mosolyogni lássalak – válaszolta Gabe komoly, elszánt tekintettel.
Egész nap olyan ellágyulva nézett rá, hogy Miának rendszeresen nagyot dobbant a szíve. Kezdte úgy érezni, mintha mégiscsak jelentene valamit Gabe számára, és nem csupán szexuális játékszernek tartaná. Amikor kihozták az ételt, Mia nagy élvezettel látott neki, bár egész nap ínycsiklandó süteményeket, sajtokat és bagettet nassoltak. Az utolsó falatoknál azonban lassított, mert akármilyen mesés is volt ez a nap, tudta, hogy a szállodába visszaérve szembe kell nézniük azzal a témával, amelyet most gondosan kerültek. Nem akart gyorsan a nap végére érni, hiszen élete végéig őrizni fogja az emlékét. Bármi történjen is a jövőben, sosem felejti el a Gabe-bel Párizsban kettesben töltött időt. Mikor elérkezett az indulás ideje, Gabe megfogta a kezét, és átkulcsolta az ujjait az övéivel. Kisétáltak a folyóparti sétányra. Egy kirándulóhajó siklott el előttük a vízen, ünnepélyes díszkivilágításban. Fenséges éjszaka volt. A csípős hideg már a tél közeledtét jelezte. Fölöttük a telihold épp kidugta kerek arcát az égbolt szélén. Mia sóhajtva gyönyörködött a hajók és a folyóval párhuzamos sétányokon sétálgató párocskák látványában. Tökéletes nap volt, és tökéletes este.
Gabe magához ölelte, hogy megmelegítse, miközben a folyót nézték.
Puhán homlokon csókolta, Mia pedig a mellkasába fúrta az arcát. A szívébe belenyilallt a fájdalom. Bárcsak mindig így maradhatna kettejük közt minden! Ebben reménykedett, erről álmodozott mindig.
Behunyta a szemét és feloldódott a pillanat gyönyörűségében. Élvezte Gabe mámorító ölelését, és hogy végre egészen közel érezte őt magához, nem csupán testben.
Gabe legalább annyira halogatta az este befejezését, mint ő. Végül kézen fogta Miát, és a sarkon álló egyik taxihoz vezette. Pár perccel később már úton voltak a szálloda felé, vissza a kijózanító valóságba.